felhasználó: jelszó:
 

Hírek
2009. 08. 28
Indul a bajnokság – Amit nem árt tudni

Szombaton megkezdi a bajnokságot a Kecskeméti KSE férfi kézilabdacsapata. Az önkormányzat által nyáron megmentett csapat a múlt árnyékában kezdi meg a szezont, ez nem lehet kétséges.
Azt, hogy egyáltalán lesz kecskeméti csapat az élvonalban egy ügyes jogi húzással intézték el a csapat mögött álló vezetők. A történet lényege, hogy a 2008/09-es szezonban szereplő csapat kiharcolta a bennmaradást. A játékosok, csapat körül álló emberek tették a dolgukat, mindezt úgy, hogy januártól csak ígérgetések volta, fizetés az nemigen. Kivétel ez alól pár vezető, és a hozzájuk közel álló emberek. De orvosi stáb, játékosok nagy része, technikai személyzet úgy tette dolgát, hogy pénz helyett csak ígérgetéseket kapott.

Májusban már lehetett sejteni, hogy a szezon végén bajok lehetnek, hiszen addigra 20-30 millió forintos adósságot halmozott fel a vezetőség, de ekkor még azt ígérték mindenkinek, hogy június 30-ig mindenkinek ki lesz fizetve az elmaradt bér. De a háttérben ekkor már egészen máson dolgozott a csapatot működtető gazdasági társaság vezetője. Kapóra jött, hogy az Univer kiszállásával a férfi kosárlabdacsapat a megszűnés szélére került, és az önkormányzat úgy döntött, létrehoz egy gazdasági társaságot, a bajba került csapat megmentésére. A kézilabdacsapat vezetője azonnal meglátta a lehetőséget, és elérte, hogy a kézilabdát is vegyék be a Kecskeméti KSE szakosztályai közé. Így azonnal meglett az új szezonban induláshoz szükséges jogi háttér, okosan sikerült elérni, hogy a szövetség a megszüntetés alatt álló Delfin KC egyesülete helyett a KKSE-t vegye be a bajnokságba. (Itt információink szerint felmerültek jogi aggályok azért.). Innen egyszerű a képlet: a tavalyi csapatot működtető gazdasági társaságot becsődöltetik ugye, aztán aki tavaly megdolgozott a pénzéért, de nem kapta meg azt, keresgélhet megoldást ahol akar. Lehet most sütkérezni az egyébként tényleg sikerre ítélt önkormányzati sportvállalkozás fényében, azt hogy pár embert átvertek, szerintük bőven belefér.
Természetesen ebbe a kialakult helyzetbe nem mindenki nyugszik bele. A tavalyi játékoskeret egy része már elküldte a hivatalos felszólító levelet, és többen is az ügy jogi útra terelésén fáradoznak. Nincs könnyű helyzetben persze az átvert sporttárs, hiszen az illetékesek arra gondosan ügyeltek, minimalizálják a jogi felelősségre vonás lehetőségét.

Cikkünkben ezekre a visszásságokra igyekeztük felhívni a hazai kézilabda társadalom, és a kecskeméti szurkolók figyelmét. Talán a jóérzésű embereknek eszébe jut ez a történet, mielőtt a kecskeméti góloknak kezd tapsolni a lelátón… És őszintén megmondva, ebben a történetben pont azokat lehet sajnálni, akiknek semmi köze az egészhez, mégpedig a játékosokat. Mindez néhány felelőtlen vezető miatt.























 Legutóbbi eredmények
Gyöngyös - BB Kecskeméti KC
32:29
BB Kecskeméti KC - Százhalombatta
32:22
Csurgó - BB Kecskeméti KC
31:19
BB Kecskeméti KC - Gyöngyös
37:30
BB Kecskeméti KC - Csurgó
26:26









 Friss tabella
 1  -  MKB Veszprém  -  50 p.
 2  -  Pick Szeged  -  48 p.
 3  -  Dunaferr  -  38 p.
 4  -  PLER  -  33 p.
 5  -  Balatonfüred  -  31 p.
 6  -  Tatabánya  -  27 p.
 7  -  Debrecen  -  26 p.
 8  -  Százhalombatta  -  16 p.
 9  -  Csurgó  -  16 p.
 10  -  Komló  -  8 p.
 Következő mérkőzés
Nincs aktuális mérkőzés.
Nincs időpont.
 Támogatóink

powered by  © 2008